Imre Viktória Anna – A bosszúszomjas doktor

Sorozat: Elveszett napok 1.
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Oldalszám: 490
Kiadás éve: 2016
Műfaj: alternatív történelem,
fantasy, urban fantasy
Illusztrálta: Imre Viktória Anna

A Setét takarásában

London, ​1867. 
Kétszáz éve már, hogy egy boszorkánymester teljesítette a király kívánságát, és sűrű fekete felleggel takarta el a napot London felett. Ami a nép szórakoztatására tett kísérletnek indult, abból káosz és egy okkultisták vezette új birodalom született. A főváros lakói csapdába estek a mesterséges éjszakában: aki menekülni próbál, arra kötél vár. 
Ebben a sajátos börtönben, ahol mágusok, boszorkányok és alkimisták mesterkedései fűszerezik az amúgy is puskaporos levegőt, még az sem érezheti magát biztonságban, akinek a bőre alatt is pénz van. Dr. Leonard Spencer a legmélyebb nyomorból küzdötte fel magát az arisztokrácia kebelébe, és bármire hajlandó, hogy még magasabbra íveljen a karrierje. Ha ehhez összeesküvést kell szőjön a munkaadói ellen, ám legyen – annál is inkább, mivel úgy fest, ők a felelősek az apja haláláért. 
Amikor egy esküvői fogadáson találkozik kollégájával, a karizmatikus Philip Campbell-lel, még nem sejti, hogy a másik orvos voltaképpen a lelkére pályázik, és a terve, ami által egy új világrendet készül elhozni, egyenesen a kárhozatba taszítja őt. Leo becsvágyát és végtelen hiúságát legyezgeti, hogy egy akkora horderejű konspirációban vehet részt, amelyben nemcsak az alkimisták céhének száműzött nagymestere érintett, de ami véget vethet a két évszázados sötétségnek is. 

Amíg Leo a köpönyegforgatással van elfoglalva, szövetségesei pedig rítusokat komponálva, élőholtakat felbérelve igyekeznek a feje tetejére állítani a várost, nem fogják fel, hogy minden eleve el van rendelve, és a sors kerekét semmiféle erő nem fékezheti meg. Az óra ketyeg, a homokszemek fáradhatatlanul peregnek – és hogy a világ végül tűzbe borul, vagy pedig kap egy második esélyt, abba egyiküknek sem lesz beleszólása.

Egy ilyen fülszöveg után nincs más hátra, mint megkaparintani a könyvet, majd belemerülni az olvasásba. Amint kinyitottam, egy furcsa és idegen világgal találtam szembe magam, ami óvatos megközelítést kívánt. Ez az óvatos és kissé vonakodó hozzáállás a későbbiekben igen hasznosnak bizonyult, ugyanis ebben a kötetben az események láncolata megdöbbentően gyorsan képes groteszk fordulatot venni...

Maga a történet érdekes, baljósló, titkokkal és összeesküvésekkel teli, ami azt a tipikus érzést kelti az emberben, hogy ennek nem lesz jó vége... Ráadásul hiába nő az elolvasott oldalak száma, a könyv világa nem árul el magáról sokat, mindössze a felszínt kaparásszuk, csak egy kicsit enged bepillantani a vámpírok, az alkimisták, a boszorkányok, a mágusok és a velük együtt élő egyszerű emberek életébe. Ezzel felcsigáz, kissé felbosszant és az elnyújtottság érzetét kelti, még akkor is, ha néha-néha megajándékoz némi információmorzsával. Az így felgyülemlett feszültség miatt kevés olyan pontja van, amely megnyugtató fordulatot hozna, ahol fel lehetne lélegezni.

Emellett nagyon sok szereplővel operál, ami az elején, míg nem ismerjük igazán a szereplőket, elég nagy kihívás, ám idővel - és a lapok fogytával - már fel sem tűnik, hogy a millió szálon futó cselekménybe hány szereplő kavarodik bele. Sőt, a sok szál és a tetemes karaktermennyiség egyre szövevényesebbé és izgalmasabbá varázsolja a történetet. Mindezek ellenére kevesebb szereplővel is el lehetett volna érni a kívánt hatást. 

Ezen túl pedig nehéz olyan személyt találni, akivel feltétlenül azonosulni lehetne. A főszereplőnek mondható karakter, Leo nehezen érthető, negatív érzelmekkel teli személy, aki szépen fokozatosan alakul át, válik valami mássá, rosszabbá és jobbá is. Kapcsolata a testvérével, Lucyval, már a kezdtek kezdetén szorosabb az elfogadottnál. A Sinclair család tipikus felsőosztálybeli arisztokrata família, látszólag mind csak a külsőségeknek élnek, ám mélyebb érzelmek és titkok motiválják őket. Isabeau és kísérője, Jason mintha a pozitív oldal megtestesítői lennének, a mágikus világ ellenzői, ám ennél bonyolultabb a képlet, csakúgy mint az alkimista Bell vagy a Campbell fivérek esetén. Senki sem az, akinek első ránézére tűnik...

A cselekmény sem olyan, mint azt elsőre gondolnánk.. Ugyanis amennyire nem képes az elején lekötni a figyelmet, a vég közeledtével annyival sürgetőbbé válik egy válasz, egy megkönnyebbülést hozó történés, ami megoldást nyújt egy hihetetlen és ijesztő jóslatra, egy szörnyűségre, melyet nem kellene elkövetni...

Annak ellenére, hogy egy sorozatról van szó, ami függővéggel zár, elégedett vagyok  mindazokkal az érzéssekkel és lehetőségekkel, amikkel ugyan faképnél hagy, de mégis bátorít és reményt ad egy pusztulás nélküli véghez.

≈ Köszönöm a Főnix Könyvműhelynek és a Kildarának, hogy elolvashattam ezt az irtózatosan őrült könyvet! Alig várom a következő részt;)

Borító:
Kék és fantáziadús. Imádom. 5 pont

Történet:
Elég lassan szippantja be az olvasót, de amikor ez megtörténik - talán kicsit későn -, nincs megállás. 4 pont

Karakterek:
Sokan vannak. Nagyon sokan. Olyan könnyű megutálni valaki, mint amilyen könnyű megszeretni. Változatosak, emberiek és kidolgozottak. Mindjük igazi egyéniség. 4 pont

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző

Kresley Cole - Az álmok sötét harcosa

Diana Wynne Jones: Az égi palota (Palota 2.)

Tiffany Reisz: A szirén (Eredendő bűnösök 1.)

Kresley Cole - A tél halálos csókja